A film kritikai sikeréhez közvetlenül hozzájárulók közé tartozott Árpád Soproni, aki a fotográfiai stílust szinte művészi színre emelte, valamint Endre Kovács, aki a zenében kiegészítette a drámai monológokat. A főszerepben Gyöngyi Szemere és Ferenc Fehér érdemlően alakítják a két bátor, de szenvedélyes karaktert, amelyeknek érzelmek színtere a történelem ellenébe is megmarad. A film egyik legszembetűnőbb tézise az, hogy miként hat a társadalmi nyomás az egyéni választásokra. Miklós és Zsuzsanna kapcsolata nem csupán szerelem – az egyéni önpártolás és a hagyomány közt fennálló konfliktus szimbóluma. A történet különböző jeleneteiben látható, hogy a szerelemben rejtett önzés milyen veszélyes, miként is törhet meg egy szív egy család és egy ország sorsában.